A hiperaktivitás organikus és lelki háttere

Fodorné Földi Rita

A gyermekek fejlődését, iskolai teljesítményét, társas kapcsolatait befolyásoló mentális betegségek közül a hiperaktivitás a legismertebb és talán a legelterjedtebb kórkép. A kifejezés ismertté vált az óvodákban és az iskolákban, csakúgy, mint a közfelfogásban. Mi állhat a probléma hátterében, mi okozza egyre gyakoribb előfordulását, vajon megbízható-e a diagnosztikai munka ezen a területen, vagy csak a társadalmi változások családban megmutatkozó leképeződését tükrözik azok a gyermekek, akik a fokozott motoros nyugtalanság jeleit mutatják? Egyáltalán, mikor tekinthető kórosnak a motoros aktivitás, ha a környezetet zavarja, idegesíti, vagy ha a gyermek életkorától elvárható viselkedési és kognitív szintet befolyásolja? Tetemes mennyiségű tanulmány és könyv jelent meg a témáról, melyek elsősorban a definiálás, az oki háttér és a terápiás lehetőségek vonatkozásait tárgyalják. Diagnosztikai és terápiás munkám során azonban hiányosnak éreztem ezeket a megközelítéseket és előfordult, hogy a gyermeket egyik megadott kategóriába sem lehetett beilleszteni. Gyakran tapasztaltam súlyos szorongást, mely a személyiségfejlődés korábbi fel nem dolgozott traumáira vagy jelenleg is fennálló feszültségekre utalt. Úgy tűnik, hogy ez a szorongás sok esetben inkább kiváltója a viselkedéses tünetek megjelenésének és nem következménye. Megfigyeléseimet olyan kutatások is alátámasztják, melyekben arra kerestem a választ, milyen típusú szorongások jellemzőek ezeknél a gyermekeknél. Előfordul, hogy a motoros nyugtalanság nem állandó jellemző, csak bizonyos helyzetekben vagy bizonyos témák kapcsán jelenik meg. Az egyébként nyugodtan játszó gyermek egyszer csak nyugtalanná válik, kapkodni kezd, fel- alá járkál, vagy szaladgál, „mintha motor hajtaná”, vagyis tökéletesen illik rá a hiperaktív jelző. Korábbi könyvemben (Hiperaktivitás és tanulási zavarok, 1998) elsősorban az idegrendszer szerveződésének, és/vagy eltérő érési tempójának következtében fellépő, talán leginkább