david Copperfield II.

„Úgy ​vélem, nincs ember a világon, aki annyira hinne ebben a történetben, mint én, amikor írtam”- vallja könyvéről a szerző az 1850-ben megjelent első kiadás előszavában. Másutt pedig így ír: „…valamennyi könyvem közül ezt szeretem a legjobban.”
S ezt érzi az olvasó minden sorából: megmosolyogtat és könnyekre fakaszt, mert sugárzik belőle az érzelem, az átélés őszintesége.
Önéletrajzi regénynek szokták nevezni, de nem egészen az. Életének csak néhány emlékezetes mozzanatát szőtte bele Dickens: gyermekkori emlékeit, a cipőpasztagyárban és az iskolában töltött évek keserves élményeit, látogatását apjánál az adósok börtönében, amiből a halhatatlan Micawber úr és viselt dolgai születtek, jogászkodását, parlamenti tudósítói pályafutását és íróvá cseperedését.
Dickens a szív írója. S mindezek felett a David Copperfield-ben az. Sehol másutt nem fejezi ki annyira szeretetét, gyűlöletét, örömét, bánatát, gazdag érzésvilágát, mint itt. Ebben a műben minden tárgy él, emberi módon vesz részt az érzelemben, minden bútorról, szobasarokról tudjuk, jó-e vagy rossz, a szeretendő vagy a gyűlöletes dolgok rendjébe tartozik-e.