Márai Sándor - A huszadik század koronatanúja

Márai Sándor: Az elmúlt ötven évben sok mindent csináltam, amit nem kellett volna, sok mindent írtam, mondtam, amit okosabb lett volna nem megírni és nem kimondani. Az egész, együtt, ez volt az élet. Minden más csak ennek feltétele volt. Nem tehettem mást, úgy írtam, ahogy éltem.

Márai Sándor 1972-es naplóbejegyzése (nem kevés öniróniával) hívja fel a figyelmet akaratán kívül "kalandos" életének és nem kevésbé kalandos sorsú műveinek összefüggéseire. A naplók jóvoltából szinte a nyilvánosság előtt leélt élete a huszadik század történelmének, a magyar író és irodalom sorsfordulatainak olyan példázatává emelkedett, amelyben művészet, politika, magánélet, polgártudat egyként jellegzetes alakzatként formálódott. Ezáltal a huszadik századi jellegzetes életlehetőséggé, életrenddé emelkedett. Ez a kötet ennek az életműnek a nyomába eredt, és az életmű által fölvetett irodalmi és ezzel az irodalommal egybehangzó más kérdésekre keresi a lehetséges feleletet. Az életmű szerveződésétől a népszerű-sikeres íróvá válásig, onnan a kényszerű emigrációig, majd a létformává lett számkivetettségig kíséri végig az írói pályát. Feltárja: az életmű miként visszhangzott a magyar kritikában, és a tiltás után miként indult be a széleskörű befogadás folyamata, miután a hazaérkezett hagyatékból sorra megjelentek a naplókban jelzett önéletrajzi és más tárgyú művek. Ez utóbbiak juttatták el a régebbi és az emigrációs alkotásokat a rejtőzködéstől a nyilvánosságig, kiteljesítvén az immár európai hírnévre szert tett Márai Sándorról tudott, sejtett, láthatóvá tett ismereteinket.