Nyomtatás

Elveszett mesék könyve 1.

Információk
459 oldal
Kötés: karton
ISBN: 9789632278551
Összefoglaló
J.R.R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet.
Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.

Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.
Kiadó:
3499 Ft
3332 Ft
Az áfa összege 167 Ft
Elveszett mesék könyve 2.Elveszett lelkek városa - A végzet ereklyéi 5.
Vissza: Fantasy