Diszlexia más szemüveggel

A diszlexia „népbetegség”: korra való tekintet nélkül a világ lakosságának legalább 10%-át érinti. A tárgy kutatói egyre inkább képesek feltárni ennek a részképesség zavarnak az okait. Ezért is örvendetes, hogy a különféle szakterületen dolgozó orvosok, így a szemészek is, egyre sikeresebben orvosolják a diszlexiát, amely nem betegség, hanem állapot. Olyan állapot, amely egész életén át elkíséri a diszlexiást.
A diszlexia megelőzése, kiváltó okainak feltárása, majd a korrekció – a pedagógiai reedukáció –‚ és az orvosi terápia Amerikában és Nyugat-Európában, főleg Angliában már napi gyakorlat. Ám Magyarországon a fejlesztőpedagógusok, a logopédusok nélkülözhetetlen munkáját jelentősen nehezíti, hogy a diszlexia egyik biológiai okát, a látóidegpálya elváltozását nem ismerik. Hogy miről is van szó pontosan, ahhoz tudni kell, hogy a diszlexiások esetében a központi idegrendszer bizonyos pályarend szerei másként működnek, adott körülmények között fejletlenebbek a normálisnál. Az érintett, szóban forgó látóidegpályák arra hivatottak, hogy az időben változó hang- és fényingereket felfogják, továbbítsák és feldolgozzák. A látórendszer esetében ez annyit jelent, hogy annak bizonyos szakaszain az idegsejtek nem képesek olyan tempóban átvezetni az ingerületet, mint ahogyan az érkezik. Az első ilyen idegsejten az impulzusok összetorlódnak, és túlingerlődés jön létre. Ez okozza az egész problémát, ugyanis így az ingerület szabálytalanul halad tovább – a mozgatórészen a két szem mozgatóizmai egymástól függetlenül kapják a beidegzést –, ezért a két szem nem képes egyszerre egy pontra fixálni. Tudnia kell minden pedagógusnak, logopédusnak, hogy a diszlexia elsősorban orvosi, és nem pedagógiai probléma! Csak ennek a ténynek a megértése után léphetünk tovább a részképesség zavarok megelőzése, a pedagógiai reedukáció terén! Ha a diszlexia okainak megítélésében nem történik lényegi változás, a diszlexiások életében állandósulnak a problémák.