Hajszálgyökerek

„A ​Hajszálgyökerek nem teljesen véletlen könyvcím – írja az elmúlt három évtized kötetben kiadatlan esszéit, portréit, útirajzait, tanulmányait és interjúit keletkezésük sorrendjében összefogó, új könyvéről Illyés Gyula. – Eredetileg egy cikksorozat tetejébe íródott, akkor még így: A nemzeti érzés hajszálgyökerei. Még előbb pedig, a kézirat fejére így: A közösségi tudat hajszálgyökerei.
A hajszálgyökerek a gondolat tapogatózását akarták érzékeltetni. Az eszmék, akár a fák, a derék- és karvastagságú csápjaikkal tartják magukat egyenesen a termő talajon, a valóságban. De napi táplálékukat a cérnavékony, a csipkefinom bolyhocskáikkal szerzik. Azokkal végzik terjeszkedésüket is, azokkal a kis előőrsökkel. Mi táplálhatja vajon – vagy mi mérgezheti – napjainkban a nemzeti érzést? – eredetileg tehát ezt a vizsgálódást akarta bevezetni ez a növénytani hasonlat. De a vizsgáló módszert nem akkor használtam először. Nem is utoljára.
Mi biztosítja vajon még egy-egy – a nemzeti érzésnél is alaposabban körülírt, mert régebb óta megfigyelt – jelenség mai talpon állását, meggyökeresedettségét? Mivel erősíti vajon korunk ezt és ezt az eszmét, és satnyítja meg amazt? Azaz, hogyan működik vajon jelenlétünkben a közösségi tudat? Hol s miképp észlelhető a szellemi – s a művészeti – élet érintkezése a valóságos, a köznapi élettel: hogyan hat az egyik a másikra?
Ez a nem műfaj szerinti, hanem – nagy szökkenésekkel is – időrendben való fölsorakoztatás tán arra is jó lesz, annak a nyomon követésére: mint alakul, fejlődik, tér vissza újra egy elmében egy gond, századunk tán legnagyobb soron levő gondja. Hogy az anyagi termelés megszervezésével, a testet tápláló közösség megteremtésével párhuzamosan, hogyan alakítsuk ki azt a közösséget, első föladatként azokat a közösségeket, amelyek a szellemet táplálják egészségesen; amelyek a tudatot – a szívet – szabadítják emberhez méltó létre. Útleírásban, könyvkritikában, visszaemlékezésben merülnek föl azok a hajszálgyökérhez hasonlított kérdések