Tények és tanúk Priusz

Bertók Lászlót az ötvenes évek közepén néhány kamaszkori verséért, irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának dokumentumait a maga hozzáfűznivalóival először 1990-ben publikálta a Jelenkor hasábjain. A Priusz (Balassa Péter szavaival) meglepően áttetsző szövegét a szerző szülőföldjéről, őseiről, családjáról szóló vallomásokkal, három újabb interjúval és számos képpel kiegészítve olvashatjuk újra.

én csak öt hétig voltam az ávó kaposvári pincéjében, s mindössze nyolc hónapra ítéltek el utána, s azt követően is csak 1956 októberéig voltam munkaszolgálatos, mert a forradalom után ezeket az alakulatokat megszüntették. Mi ez mindahhoz képest, hogy? Mintegy elnézést kérve, mintha megint az utolsó szó jogán beszélnék, állítottam össze, írtam meg a magam kis történetét. Kérem, nekem csak ennyi: csak mégis ráment az ifjúságom, az életem, mint szinte mindenkié, aki kortársam ezen a tájon. (Bertók László, 1993)

a nyomnélküliség nyoma. Alaptörténet, kis, magyar. Megkockáztatom, Bertók ezen a 40-50 oldalon megírta az elmúlt 35 évet. Ez az igazi történetünk, ez a nemtörténet, ez sokkal igazabb, mint a sértődések története, nem beszélve a bátorságok és hősiességek és meaculpázások (ál)történetéről. A megaláztatás története ez, ahol nincs megalázó és megalázott, csak megalázók és megalázottak vannak, profanus vulgus, valami irtózatos személytelenség, súly, amit nyakába vesz, kap a személy. Bertók metatörténete hon- és önismereti kötelező olvasmány. (Esterházy Péter, 1990)