Szertinted?

A Szerinted?! egy kamasz lány és az édesanyja napi csatáit követi végig, nem kevés humorral.
Olvasd el Janka naplóbejegyzéseit, majd fordítsd meg a könyvet és kövesd, hogy Eszter, az anyuka hogyan éli meg ugyanazokat az örömöket, vitákat, nagy összeveszéseket és kibéküléseket...
És hogy ebből mi sül ki? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

Kivel tudjuk a legnagyobbakat vitázni? Hát, persze, hogy a saját anyánkkal. Fiala Borcsa regényét olvasva érdemes beszállni az érzelmi hullámvasutazásba, hátha magunkra ismerünk:

„Bejön az anyám, és egy mozdulattal áthúzza a fáradságos munkával kifundált tervemet. És nem mellesleg alaposan beéget a haverok előtt, hogy kis pisisnek állít be, akinek utána kell vinni a holmijait, mert olyan kis ügyetlenke, hogy magától semmire nem képes.”

„A végeredmény pedig: két vihogó barát, egy sötétlelkű, álnok, gazember tanár, aki gúnyos megjegyzésekkel asszisztál ahhoz, hogy magatehetetlen koloncként lógok a szeren, egy akkora karó az ellenőrzőmbe, mint egy mamutfenyő, és egy gyerekesen duzzogó anya, aki felszívja magát, amiért nem értékelem a kedvességét. Az eszem megáll és visszanéz.”

„Jó lesz, ha végre visszamegy a munkahelyére, én azt mondom, nem jó ez, hogy ennyire ráér…”

„Mert az anya is ember. A miénk is. És néha érdemes megnézni az ő szemszögéből is a világot, egy-egy vitát, és leginkább magunkat...”

„Nagyon komplex, bonyolult ám az anyai szív. Amilyen hatalmas, olyannyira oszthatatlan… de igény szerint duplázható, triplázható, vagy négyszerezhető.”

„Te jóságos ég, hogy lehettem ilyen végtelenül ostoba? Ilyen szemellenzős, vaksi *szaranya?* – tette fel magának újra azt a kérdést Eszter, ami az elmúlt két nap során mantraként forgott körbe-körbe a fejében.”