Belgyógyászati diagnosztika

Petrányi Gyula

Az orvostudomány fejlõdése folyamán világossá vált, hogy a gyógyítás és a bajmegelõzés leghatásosabban a kórokláncolat (etiológia, patogenezis) felderítésével lehetséges. Ez a folyamat akkor lehet sikeres, ha minél pontosabban ismerjük egyrészt az élõanyag összetételét, felépítését, mûködését, másrészt az adott körülmények között elõforduló kórokozókat, végül e kettõ kapcsolatának lehetõségeit. Az általános orvosi diagnosztika mûveléséhez szinte az orvostudomány egészét kell ismerni. Azok a módszerek, amelyek az egészség, az öröklött és szerzett tulajdonságok, kóros eltérések felismeréséhez ma már többségében nélkülözhetetlenek, egyre növekvõ külön szakmákat képeznek, egyre több és egyre bonyolultabb mûszerrel, géppel, és egyre inkább olyanok, hogy szakavatott végzésük kívülesik nemcsak az általános orvos, hanem még a belgyógyász szakorvos hatáskörén is. A beteg valamennyi problémáját kellõ gyorsasággal csak jól képzett orvosok tudják kimutatni, feltárni. A diagnosztika feladata az is, hogy az adott körülmények között nem kóros egyéni adottságokat is felfedjen, amelyek megváltozott körülmények között azonban az egyén átlagostól eltérõ viselkedését eredményezhetik. Egy könyv természetesen csak vezérfonal lehet a vizsgálati módszerek begyakorlásához, tapasztalt oktatóorvos vezetésével. Helyes diagnózishoz - még a legújabb diagnosztikai gépek segítségével is - csak megfelelõen tervezett (programozott) és megfelelõen végzet vizsgálatokkal juthatunk. A kapott eredményekbõl a diagnózis felállítása már ítéletalkotási feladat, melyhez a továbbiakban elsajátítandó elméleti belgyógyászati ismeretek és megfelelõ képességek mellett állandó gyakorlás szükséges. A minél biztosabb, széles látókörû alaptudás az ítéletalkotást segítõ diagnosztikai számítógépek eredményes használatához a jövõben is nélkülözhetetlen lesz. A diagnosztikát mesterségbõl mûvészetté lehet fejleszteni. Ehhez kíván megbízható alapot nyújtani e könyv.