A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

Francis Fukuyama amerikai–japán politikatudós a nyolcvanas évek végén kifejtette, hogy a nyugati liberális demokrácia egyértelmű diadalt aratott, vele szemben minden életképes alternatíva teljesen kimerült.

A merészen optimista elméletet sokan bírálták, a legtöbben felszínesen (hiszen Fukuyama nem a történések, például háborúk végéről beszélt, hanem az ideológiai fejlődésként felfogott „történelem” végéről), s az így született könyvtárnyi irodalomból hatását és az elemzés mélységét tekintve is kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve.

A Harvard Egyetem professzora – aki 2008-ban hunyt el, miközben még világszerte javában folyt a vita a téziseiről – Fukuyamával ellentétben arra a megállapításra jutott, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia fokozatos megerősödése s majdan végleges diadala határozza meg!

Az ember nem ennyire racionális lény, s bár szeretne örök békét (s hogy ily módon véget érjen a történelem), azt aligha képes elérni. Így hát a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásaira kell felkészülnünk. A nyugati civilizáció puszta fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció aligha fogja átvenni a nyugati – vagy amerikai – értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat – lemondva saját egyetemességének hitéről – megőrizhesse egyediségét.


Idézetek

Sok dologban nem értettem egyet Sammel. Miközben tökéletesen elismerem a kultúra erejét és tartósságát, és azt is, hogy a modern liberális demokrácia a keresztény kulturális értékekben gyökerezik, nekem mindig úgy tetszett, hogy a kultúrával inkább csak a demokrácia mint politikai rendszer kialakulását, semmint a tartósságát lehet jól magyarázni. Sam véleményem szerint alábecsülte

annak az univerzális vonzerejét, hogy modern, szabad társadalomban élhetünk, amelyben a kormányzatot felelősségre lehet vonni. Érvelése azon az elképzelésen nyugszik, hogy a modernizáció és a nyugatosodás két teljesen eltérő folyamat, amit én erősen kétlek. A kulturális konfliktusok által szétszakított világról festett komor képét oszthatják az iszlamisták és az orosz nacionalisták, de kevésbé lehet megmagyarázni vele a mai Kínát vagy Indiát, vagy akár azoknak az embereknek az indítékait a muszlim világban vagy Oroszországban, akik nem iszlamisták vagy nacionalisták. A világpolitika alapvető szereplői a nemzetállamok maradnak, nem lépnek helyükbe a civilizációk, és a nemzetállamokat olyan érdekek és törekvések sokasága motiválja, amelyek gyakran felülírják az örökölt kulturális hajlamokat.
Francis Fukuyama

Az Egyesült Államok rossz tudósra tett, és azóta két nagyszabású háborúval empirikusan is tesztelte Fukuyama téziseit. De sajnos Huntingtonnak lett igaza: a demokrácia exportja terén az afganisztáni és az iraki beavatkozás is kudarcba fulladt, az emberi jogokat pedig nemhogy kiterjesztenie nem sikerült, de belföldön, sőt az egész nyugati kultúrkörben is korlátozni kényszerült őket, és ebbe Bush neokonzervatív kurzusa végül csúfosan belebukott.
Bodoky Tamás

Huntington műve nem kézikönyv, nem használati utasítás a jövőre. Az európai kultúrához hozzátartozó kritikus befogadás mellett azonban valóban alapmű.
Jakab Gábor

A szabadságról (Helikon zsebkönyvek 81.)